Miért nem lehet megrendelni a Beteljesülést?

(Fotó: DailyOM)

Annyira elvakítanak az elvárásaid, hogy beteljesülésük hiányától szenvedve észre sem veszed életed valódi csodáit, az Égiek ajándékait.

Az embernek olyan a természete, hogy ha valamit nagyon akar, beszűkül a tudata, ráfókuszál az elméje. Kicsit akarni pedig nem lehet, mert az már nem is akarás, csupán a bizonytalanság, a kíváncsiság és a félelem ingatag elegye.

Marad tehát a nagyon akarás – annak minden szépségével és küszködésével. Az akaratra egyébként képtelenség rásütni a „jó” vagy „rossz” bélyeget. Az egy Erő. Mintha egy különleges autó lenne, aminek a sofőrje a mennyországban vagy a pokolban is kiköthet, ha nyomja a gázt; köztes végállomás pedig nincsen. Az akarat ugyanis mindig visz, sodor valamerre. A tudatosság lényege, hogy már érezzük, merre.

Az egyensúlyra fittyet hányva két spirituális véglet terjedt el a beteljesülést célzó akarat ügyében.

Az egyik szüntelen aktivitást követel azt üzenve: „menj, valósítsd meg a kicsi éned akaratát tűzön-vízen át!” Ennél a fejlődés és a tanulás nem más, mint a fix haszon reményében megfizetendő ár. Gyógyulás, szerelem, karrier, siker, boldogság… mindenre létezik már tanfolyam, aminek a végén gondtalanság-jogosítványként értelmezhető oklevél jár.

És ha mégsem jön a várva várt jutalom, akkor jön a lesújtó neospiri diagnózis: a „blokk”. Innentől kezdve pedig mehet az idő és a pénz az úgynevezett „blokkoldásra”, aminek általában se füle, se farka. Hiszen a „blokkok nélküliség”, a szabadság nem más, mint az elménkből visszahelyezni a szívünkbe a létezésünk középpontját.

A szív pedig minden pillanatban rendületlenül tudja, hogy ami éppen van, az az adott körülményekhez képest a legáldásosabb.

Persze, ezzel együtt szó sincs róla, hogy az elme lenézendő jószág volna. Elméből eredő akarat híján az ágyból sem kelnénk fel reggelente, nem funkcionálhatnánk a világban, és nem tehetnénk eleget az alapvető fizikai szükségleteinknek. Egyszerűen nem működne az életösztönünk, mert ugyanúgy révedezve csodálnánk a szomszéd égő házát, mint egy meseszép kézműves gyertyát – és eszünkbe sem jutna a tűzoltóhívás-menekülés ésszerű kettőse.

A hasonlat hiába tűnik groteszknek, mert ez meg a konzervatív spiritualitás szélsősége, ami azt sugallja: „tagadd meg emberi mivoltodat, csak úgy kellesz Istennek!” Sajnos ez a végtelenül passzív hozzáállás pont, hogy egy alacsony szintű emberi (árnyék)működés következményeként jöhetett egyáltalán létre. Aki ennek hódol be, egyszerre távolodik el a Teremtőtől és önmagától – ki tudja, végül hová tévedve.

Egyszer talán eljön majd az Idő, amikor a világunk rádöbben, hogy mindkét véglet ártalmas és működésképtelen.

Amikor már nem lesznek elmét célzó álspirituális utak, amik gyors sikert ígérve követelik, hogy nyúljunk a pénztárcánkba – mit sem törődve azzal, hogy a Jóisten vajon mit tervez a számunkra. Amikor már senki sem suttogja a fülünkbe, hogy „szégyelld magad pusztán azért, mert Ember vagy!” Amikor az önismereti út már az igazi Önvalónk megismerését fogja jelenteni, nem pedig a külső kényszer diktálta célkitűzések kínkeserves teljesítését.

Nos, akkor lesz értelme a Siker, a Boldogság és a Beteljesülés kegyelméről beszélni.

Szeretettel:
Erframe, Sándor Alexandra Valéria

Örömmel várom a mondanivalódat!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.