Egy tanfolyam, egy módszer, egy ember tényleg kaput nyithat előtted. De utána vajon továbbkísér, vagy pedig magadra hagy a világodat feje tetejére állító felismerésekkel?
Segítséget találni ma már nem nehéz.
Rengetegen érzik, hogy az Egyensúly helyreállításához tenni kellene valamit – ezért igyekeznek kívül-belül rendet teremteni. A kölcsönhatás törvénye alapján minden belső változás megjelenik kívül is. Nincs olyan egyéni fejlődési út, ami ne befolyásolná a közvetlen környezetet, azon keresztül a tágabb közösséget, végül a sorsszálak összefonódásának révén egyszerűen mindenkit.
Persze, emberi lényünk egy aprócska darabjának jólesik azt hinni, hogy egyedül halad a göröngyös úton, és muszáj neki mindent önerőből elérni. Saját kicsi akaratból tanulni, tapasztalni és fejlődni. „Én tudom, mi a jó nekem. Megyek, megszerzem!” – jelenti ki gőgösen a bal vállunkon ülő kisördög, akinek a mondatait néha egy pillanatra a sajátunknak érezzük. És amikor ez megtörténik, írunk egy listát az Égieknek, hogy „légyszi, ezt meg ezt tegyétek rögvest a lábam elé”.
Szertartásokat végzünk, hogy a mi akaratunk valósuljon meg. Terápiára járunk, mert kínzó kudarcként éljük meg, amikor nem az elvárásaink szerint alakul az Élet. Kétségbeesetten keressük a módot a korlátok nélküli teremtésre, miközben azt se tudjuk, mit kellene egyáltalán megteremtenünk ahhoz, hogy jó legyen.
Az anyagba szorult isteni szikra tragédiája ez. Mindannyian átégünk rajta, hogy a lelkünk mélyéig lecsupaszítson minket. Addig azonban hosszú ösvény vezet. Ahol útitársak is akadnak bőven. Mert ahogy mondani szokás: „egyedül üdvözülni nem lehet”. Igen ám, de mi születik abból, ha valaki titkon még mindig azt a másik kicsi hangot szolgálja? Amelyik igazából nem hozzátenni akar a világhoz, csak elvenni belőle, ami a jussa?
Ekkor fordul elő, hogy a spiritualitás, az önismeret végletekig profán szolgáltatássá silányodik. Spiri-biznisz. Akciós lelki vezetés. Egy óra alatt levisznek a problémád vélt vagy valós gyökeréig, aztán kezdj vele, amit akarsz vagy bírsz – hiszen már ott toporog az ajtóban a következő ügyfél.
A kínálat önmagában nem hibás, elvégre meglévő igényt elégít ki. A rohanáshoz szokott lélek instant megvilágosodásról álmodik, így jólesik neki az illúzió, hogy talán meg tudja kapni. S aki még erre vevő, a Teremtő kegyelméből szinte nem kap semmi Igazit. Azt még nem bírná el. Belerokkanna. Képtelen lenne elviselni. Egy-egy morzsa juthat neki ugyan, ám az is olyan csomagolásban, hogy megfeleljen a kicsi én kicsi akaratának – különben nem tudná befogadni.
A modern spirituális irányzatok, módszerek és utak jelentős része már nem arról szól, hogy „legyen meg a te akaratod, Istenem!” Hanem arról, hogy „legyen meg az én akaratom, mert ez a záloga a hitemnek!”
Annak a látónak hiszünk, aki olyat lát, ami tetszik nekünk. Azt a papot hallgatjuk szívesen, aki a prédikációjában hajlandó valamit együtt szidni velünk. Azt a gyógyító módszert keressük, amivel a folyamat feltárása-megélése helyett varázsütésre legyőzhetjük a testünk. Olyan előadásokra járunk, ahol az agyunk bólogat, nem pedig a szívünk.
Olyan eszméknek dőlünk be, amik égi Mindenhatót akarnak játszatni velünk itt, a Földön – képviselőiket pedig piedesztálra emeljük.
Mert titkon mindannyian szeretnénk Istenné válni. Aki egyébként derűs nyugalommal várja odafent, mikor döbbenünk rá végre: őt nem hajkurászni vagy utasítgatni kell; hanem csupán átadni magunkat neki, s eggyé olvadni vele.
Szeretettel:
