A visszatérő problémák áldása

(Fotó: The Negative Psychologist)

Talán Isten igazságtalan csapásainak tűnnek azok a kellemetlen helyzetek, amik újra és újra visszaköszönnek. Pedig mindig lehetőséget rejtenek a szintlépésre!

Manapság mindenki tudatosan fejlődni szeretne. Tanfolyamok, könyvek, előadások, módszerek…

Habzsolni lehet az önfejlesztő ismereteket. De akármilyen életszerűen zajlik a tanok átadása, s akármilyen nagyszerű felismerések születnek a befogadásuk közben, a vizsga a lényeg.

Méghozzá nem az a fajta számonkérés, amire oklevelet adnak – hanem az, amelyiket a való Élet szolgáltatja. Mert szép dolog az elmélet, és tagadhatatlanul megvan a helye a világban, ám a kulcskérdés mégiscsak az, hogy a megtanultakat képesek vagyunk-e hasznosítani a gyakorlatban.

A visszatérő problémák az önismereti körutazás veszedelmesen mély kátyúi, amiket addig kerülget az ember, amíg rá nem ébred, hogy jobban jár, ha inkább verítékes munkával újraaszfaltozza az ominózus részeket.

Egy probléma visszatérésénél óriásit lehet emelkedni – vagy éppen bukni.

Csak hát ugye kényelmesebb az otthoni karosszék óvó melegéből világmegváltó idézetek között mazsolázva kutatni a nagybetűs Megoldásokat, mintsem venni egy mély lélegzetet, és elhatározni: „mostantól másképpen fogok reagálni ugyanarra a gondra”.

Másképpen reagálni azért nehéz, mert az emberi természet kicsiny földi része odavan a berögződött szokások nyújtotta biztonság-illúzióért.

Jólesik azt mondani, hogy egy megfoghatatlan felsőbb hatalom rángat bábuként már megint.

Könnyű mindent Isten csapásának venni, vagy a karma számlájára írni. Elvégre mi dolgunk is lehetne egy olyan világban, ahol minden előre „le van játszva”? Semmi más, mint panaszkodni azokra a fránya tükröt tartó viszontagságokra.

A visszatérő probléma megköveteli magának az időt, az energiát és a figyelmet. Gondolatokat, érzéseket és indulatokat vált ki, sebeket szakít fel.

Csúfos kudarcélmény, mert könyörtelenül megmutatja, hogy a megoldottnak hitt gond valójában nem is oldódott meg soha. Itt van, létezik. Bánt és kísért. Pedig annyi mindent megtettünk már, hogy ne találkozzunk vele soha többé! De valamiért mégis muszáj, nincs menekvés.

Noha a problémát kiváltó külső tényezőn nem minden esetben tudunk változtatni, a rá adott reakciónkon mindenképp.

Ez a nagy vizsga. Ez a vágyott fejlődés nyitja. Ez az lélek-erő és az elsajátított ismeretek próbája: hogy sikerül-e végre nem kibillenni az egyensúlyból egy ilyen vagy olyan impulzus miatt.

Sikerül-e azt mondani egy rendkívül fájdalmas, bosszantó vagy méltatlan helyzetre, hogy „oké, akkor most a saját személyiségemen felülemelkedve elengedem a berögződéseket, és úgy válaszolok minderre, ahogy önerőből sohasem tudnék, de Isten segítségével igen”?

Ha nem sikerül, akkor a visszatérő probléma – velünk együtt – marad olyan, amilyen eddig is volt: visszatérő. Ha pedig sikerül, akkor átmegyünk a vizsgán, és magasabb szintre léphetünk.

Szeretettel:
Erframe, Sándor Alexandra Valéria

Örömmel várom a mondanivalódat!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.